VIII, Nem akarok meghalni

A túlélők vallomásai számos ponton eltérhetnek e mástól, hiszen szinte mindenki másképp élte át a robbanás és az azt követő zűrzavar szörnyű perceit, attól függően, hogy a hajó melyik részen tartózkodtak és a későbbiek során, hogyan kerültek biztonságba. A felidézett kép élességet időnként elhomályosítja a múló idő is: közvetlenül a tragédiát követően senki sem rögzítette élményeiket később pedig erre több érdekes részlet hullott ki az emlékezet rostáján így néhány évtized múltan alig kérhető számon tőlük, hogy pontosan felidézzék akkori érzéseiket, gondolataikat. Mégis akad egy beszámoló, amely hitelességénél és részletességénél fogva a "Dömös" tragédiájának legplasztikusabb leírása s különösen emberivé és élővé teszi a benne rejtőzködő szerelmi történet.

Bánáti Tibor jelenleg Baján él nyugdíjasként, kollégaként hétről hétre jelennek meg írásai regionális laptársunkban főleg a Sugovica-parti város múltját kutatja sok-sok szeretettel és hozzáértéssel. Most övé a szó. “1950-ben Kalocsára helyeztek. Ott ismertem meg Moretti Gemmát, akibe az első látásra beleszerettem. Akkoriban ritkán találkozhattam vele, mert ahogy elvégezte a tanítóképzőt Salgótarjánban került állásba. Amikor 1951 nyarán szabadságát az akkor Kalocsán élő édesanyjánál töltötte, rábeszéltem, hogy egyik nap kiránduljunk Bajára, mégpedig pedagógustársam kedves feleségével Szász Károlynéval, azaz Joli nénivel együtt, aki az úton a “garde dame” szerepét is betöltötte.

1951. június 22-én, pénteki napon, emlékezetem szerint a dél tájban induló menetrendszerűen közlekedő "Dömös" nevű személyhajóval mentünk vissza Kalocsára. A hajón telt ház volt, emellett piaci árukat is szállítottak a falvakból Budapestre. A hajótest fedélzet alatti részében lévő kabinokban kisiskolás-korú gyermekek is voltak, ők Mohácsról utaztak - valószínűleg Pestre - kirándulni. Láttam, ahogy kerek kis kabinablakokon nyújtogatták kezeiket a fel-felfröccsenő víz felé. Utólag azt is hallottam hogy ebéd után lefektették őket a kabinokban aludni. Emlékszem arra is, hogy Baján két dublét is beraktak így szállították ugyanis vissza kétpárevezőseiket azok akik Bajáig leeveztek. Nagyon szép, derűs, meleg idő volt. A "Dömös" nem volt a legszebb és legnagyobb személyszállító hajó, én például a Szent Istvánt és a többit jobban kedveltem, velük sokszor utaztam. A rekkenő melegben a hajó ebédlőjének ablakát ki szerettem volna nyitni, hogy egy kis friss levegőt kapjunk, de azok nem voltak nyithatók. Az ebédlő teljesen tele volt, mi is itt ebédeltünk meg mind a hárman. Már ebéd előtt kitapasztaltam, hogy a hajófedélzet bal oldali ki-és bejárati oldala mellett lévő büfében cigarettát lehet kapni. Ez idő tájt nehezebben lepetett hozzájutni a füstölnivalóhoz, ezért aztán ebéd után, amikor a "Dömös" éppen átvágott szokott útján Fajszot elhagyva, a Fadd-Tolna kikötő felé, ismét elindultam cigarettát venni. Amikor zsebre dugtam a néhány darab cigarettát - egész dobozzal itt sem adtak - akkor történt a robbanás.

Süvítő hangot hallottam és a légnyomás nekidobott a hajókorlátnak. Azon átfordultam, majd magamhoz térve megkapaszkodtam. Döbbenten láttam, hogy a hajó hátsó része már süllyedni kezd. Feljebb tornásztam magam az orr rész felé és lassan megszabadultam felesleges ruházatomtól. A kezdeti segélykiáltások után nagy csend vett körül. A döbbenet másodpercei után kiabálni kezdtem útitársaim nevét és a vízben úszva kerestem őket. Óriási szerencséjére Gemma egy összeállt fa-roncstömegbe szorult a fejével. A feje kilátszott, mert a roncsok mint e tutaj a felszínen tartották, de karjai és a teste víz alatt volt. Amikor melléje értem, szeme csukva volt és valami olyat suttogott, hogy ‘Nem akarok meghalni’. Szép arca csúnyán össze volt zúzva, szája szele felrepedve, úgy, hogy alsó ajka szinte lelógott. Ruházata tépett volt és véres. Óvatosan kiszabadítottam a fejét ráfektettem a tutaj szerepét betöltő roncstömegre és tolni kezdtem a fajszi part felé. Még utólag sem tudok elfogadható magyarázatot adni, miért nem a dunántúli part felé úsztam, amikor az valamivel közelebb volt. Menetközben csatlakozott hozzánk egy fiatalember is. Úgy emlékszem, mohácsi volt és az ottani kisiskolásokkal jött. Nem volt a legjobb bőrben, a szájából is vér folyt. Segítettem neki is és kettejükkel kievickéltem a Fajsztól északra fekvő néptelen partra.

Nemsokára gyalogosok rohantak felém és csónak is érkezett mentésünkre, valószínűleg Fajszról, de velünk már nem sok tennivalójuk akadt. Nem tudom még megbecsülni sem, mennyi idő múlva jött értünk a mentőautó. Addig Gemmát ápolgattam, nyugtatgattam és vártunk. Láttam, hogy a hajóroncs orra még kilátszik a vízből, amikor elvittek minket, hajótörötteket a kalocsai kórházba mentőautóval. A fiatalemberről semmi továbbit nem tudok, Gemmát pedig akkor láthattam újra, amikor már bekötözték. Velem különösebb probléma nem volt igaz, hogy a testemet zúzódások nyúzások borították és olajos lettem. Valamiféle idegösszeroppanásszerű állapotba is csak akkor kerültem amikor megtudtam, hogy a kísérőként velünk utazó Szászné meghalt az ebédlőben lévők közül pedig - Gemmát kivéve - senki sem maradt életben.



Másnap a történtek ellenére a munkahelyemre mentem. Szörnyű élmény volt találkozni Szász Károllyal, aki a kalocsai hajóállomáson várta a feleségét és amikor megtudta, hogy a hajó elsüllyedt, rohant a helyszínre, de hiába....

Később azt hallottam, hogy nem kazánrobbanás volt, mint hittem, hanem a zöldár hatására e a II. világháborúban a Duna a telepített aknára futott a "Dömös". A másnapi újságok egy sort sem írtak a szerencsétlenségről, akkoriban nem volt divat az ilyesmit megírni. Sajnos, a teljes igazságot még ma is titok övezi. Egy biztos: nagyon sok volt a halott, gondoljunk csak a kabinokban levő kisgyerekekre, akik valószínűleg nem tudtak onnan kimenekülni. Később, amikor bérelt lovas kocsival Szászné temetésére mentem, személyesen is láttam, hogy teherautóról koporsókat raknak le a dunántúli parton, ahová a legtöbben kimenekülhettek, vagy oda mentették őket vagy holtan odavitték, mint például Szásznét is, akit ezért temettünk el a faddi temetőben.

Az esemény után kihallgatott a rendőrség. Elmondtam, amit tudtam, elkérték megmaradt hajójegyemet is, amely a biztosítási díj befizetését is igazolta és felsoroltam, milyen poggyászaim vesztek el. Kihallgatóim közölték, hogy igen magas helyről érdeklődtek felőlünk. Nem jártam utána, de nem is lett belőle semmi, hogy biztosítási összeget kapjak, nem is törődtem vele, örültem, hogy életben maradtam. Azzal voltam elfoglalva, hogy Szász Károly barátomnak, aki a feleségét vesztette el, némi vigaszt nyújtsak, másrészt azzal törődtem, hogy Moretti Gemma egészségi állapota rendbe jöjjön és Kalocsán maradjon. Mivel Gemma olasz állampolgárságú volt meg kellett szereznem az engedélyt az igazságügyi minisztertől, amely alapján házasságot köthetünk. Sokat kellett vámom, de végre november 14-én megérkezett az úgynevezett “felmentés” és azon nyomban ki is tűztük a napját, így 1951. november 22-én, huszonhat évesen feleségül vettem a tizenkilenc eves Moretti Gemmát.

Napra, pontosan öt hónappal a hajótörés után....”

(Folytatása következik!)

 

(a szerző szíves engedélyével)


A bejegyzés trackback címe:

https://kalocsablog.blog.hu/api/trackback/id/tr101674038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

balazsj. 2010.01.31. 19:36:15

Igaz, hogy a történet időpontjában igencsak gyerekecske voltam, de szerintem fölfelé menet a hajó előbb Fadd-Tolnán kötött ki, majd utána, majdnem merőlegesen kellett neki Fajszot megközelíteni. Az esetről emlékeimben felrémlik még az is, hogy a bátyai Fajszi-kút dűlöben kapálták az "öregek" a paprikát, amikor a robbanás történt, Fajsz felől nagy fekete füstre emlékszem.
Nekem szerncsém volt többször is Bajára, és Bajáról hajóval utazni. Pestről ne is beszéljek.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.01.31. 21:55:28

@balazsj.: Ha minden az elképzelések szerint megy, talán nemsokára ismét hajóra szállhatnak a kalocsaiak...de pszt! ;)

balazsj. 2010.02.01. 09:01:44

A városban lakik egy hölgy, akinek édesapja a hajón utazott, s szenvedő alanya volt a robbanásnak. Ő a fedélzeten volt a detonáció pillanatában.

Scriptosaurus 2010.02.01. 17:48:05

akit én ismerek, annak nagyapja volt a hajón, egy tanárember. nem őrá gondolsz?

balazsj. 2010.02.01. 18:59:10

Nem! Mint írtam, a Dózsa Gy. utcában lakó hölgy apja utazott hazafelé.

Én ezt az infót régóta tudom, személyesen az érintettől. Csak gyerekfejjel nem figyeltem annyira.
Nem voltam "kis kíváncsi" a felnőttek dolgaira.:-)

Scriptosaurus 2010.02.02. 07:59:51

Miskei Orsoly nagyapja, Gajdi Jenő tanító utazott a hajón.

balazsj. 2010.02.02. 18:32:10

Nem róla van szó. Foktői volt az úr!
süti beállítások módosítása