Felülműlhatatlan évet tudhatunk magunk mögött  !

Már az is sok lenne, ha felsorolnám a 2010 évben általunk elért eredményeket, melyekkel az előző esztendők páratlan teljesítményét sikerült megkoronázni. Ezeknek az értékét még jobban növeli az a tény, hogy említésre méltó külső segítség nélkül, szinte kizárólag önerőből sikerült megvalósítani mind azt, amit elértünk. Mindez igazolja azt a nézetemet, hogy tehetséggel, elhivatottsággal és szakértelemmel az egyéb hiányosságok hatását csökkenteni, míg e három fő tényező hiányát az eredmények szépítésével csak palástolni lehet.

Azoknak, akik esetleg nem tudnák, bemutatnám azokat, akik ezeket az eredményeket elérték. CSÖRGŐ VILMOS FRIGYES SUMO-ZÓ, BIRKÓZÓ, CSELGÁNCSOZÓ, /AZ IDŐSEBBIK TESTVÉR/, CSÖRGŐ HUGÓ SZIGFRÍD SUMO-ZÓ, BIRKÓZÓ, CSELGÁNCSOZÓ, /A FIATALABBIK TESTVÉR/, HORVÁTH ÉVA SUMO-ZÓ, /A KÉT VERSENYZŐ ÉDESANYJA/, VALAMINT ÉN CSÖRGŐ TIBOR, AKI FELKÉSZÍTI ŐKET, SZERVEZEM ÉS MEGTEREMTEM A VERSENYEKEN VALÓ RÉSZVÉTEL FELTÉTELEIT /A FIÚK ÉDESAPJA/.

Jól indult az év a hagyományos évadnyitó versenyekkel, ahol megingás nélkül mindhárom sportágban sikerült néhány aranyérmet szerezni. A cselgáncs sportágban idén debütáló két fiú szinte berobbant az ágazat élvonalába, ismeretlenként óriási meglepetést okozva a szakvezetők körében. Nemzeti ünnepünkön / Március 15 / Esztergom adott otthont a SUMO MAGYAR BAJNOKSÁGNAK. / A sportág népszerűsödését mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a résztvevői létszám többszöröse volt annak, mint a veterán birkózó OB-n résztvevők száma. / A fivérek saját súlycsoportjukban bizonyították elsőségüket, míg édesanyjuk két súlycsoportban is vállalva a megmérettetést a szakma elismerését kivívva, szerezte meg a két bajnoki aranyat. Még nagyobb fényt ad a NÉGY ORSZÁGOS BAJNOKI CÍMNEK, hogy a versenyre 170 km hajnali utazással, kettő nap, fárasztó rangadó előzött meg. Egyik nap birkózásban, másik nap cselgáncsban. Ezt követően egymást érték a megmérettetések, hol egyik, hol másik sportágban. Nem volt olyan bajnokság ahol egynél több vereség becsúszott volna, így mindig a dobogóra tudtak állni a bajnokok. Itt meg kell jegyeznem, hogy kizárólag erős, rangsoroló, és országos selejtező, valamint nemzetközi versenyeken veszünk részt. Ez az időszak a Diákolimpiák időszaka is volt. Elsőként HUGÓ Szentes városában, mint BIRKÓZÓ egy vereséggel DIÁKOLIMPIAI BRONZOT SZERZETT. Időrendben ezt követte VILMOS DIÁK-I KOROSZTÁLYÚ SZABADFOGÁSOS DIÁKOLIMPIÁJA PÉCSETT, ahol még súlya alatt, az előző napon bemérlegelt versenyzőkkel szemben hátránnyal indulva, / egész tavaszi szezonra ez volt a jellemző / a döntőig verekedte magát, de ott sajnos egy rendkívül szoros meccsen alulmaradva, EZÜST ÉRMET SZERZETT! Rögtön az ezt követő napon, PAKSON MINDKÉT FIÚNAK CSELGÁNCS RÉGIÓS DIÁKOLIMPIAI MEGMÉRETTETÉSE VOLT. Itt HUGÓ ARANYÉRMET, VILMOS FÁRADTAN IS BRONZ ÉRMET TUDOTT SZEREZNI! Néhány újabb érem után / két arany, két bronz / VILMOSNAK VOLT ELŐSZÖR BAJÁN CSELGÁNCS ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIÁJA, AHOL ÖTÖDIK HELYEN VÉGZETT, MAJD KAPOSVÁRON A SZABADFOGÁSÚ DIÁK-I BIRKÓZÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁGON A DÖNTŐBEN VÉRZETT EL A HAZAI VERSENYZŐ ELLEN EZÜST ÉRMET SZEREZVE! Sajnos sokszor előfordul, hogy nem tudnak a bírák pártatlanok lenni, és szoros meccsen nem elég jobbnak lenni a győzelemhez. 2010-ben nem egy éremnek tompult el a színe mindkét versenyzőnél országos rangadókon. A tavaszi szezont egy felnőtt SUMO EURÓPA BAJNOKSÁG ÉS EGY SZERBIAI BIRKÓZÓ BAJNOKSÁG KORONÁZTA MEG. A SUMO EB-N HORVÁTH ÉVA KILENCEDIK, MÍG A ZENTAI MAGYAR SZÓ KUPÁN, melyen az öt évvel ezelőtti indulása óta mindig részt veszünk, MINDKÉT GYEREK KOROSZTÁLYÁNAK A BAJNOKA LETT!

                                                                                  Csörgő Tibor.

 

 

 

Természetesen a sikerekhez a Kalocsa Blog is szeretne gratulálni!


A bejegyzés trackback címe:

https://kalocsablog.blog.hu/api/trackback/id/tr102577032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bandara65 2011.01.12. 09:28:08

Én figyelemmel követem a fiúkról szóló híreket és igazán örülök az eddig elért eredményeknek, gratulálok a sikerekhez.
De gondolom, hogy ezzel lassan tele a padlás és örülnének, ha támogatók, szponzorok is segítenének ezeknek a tehetséges sportolóknak!
Vajon mi az akadálya, hogy ez a szép sikereket felmutató család nem tud előre lépni a városban, évek óta? Miért várjuk meg mindig, hogy a tehetségek elmenjenek?
Persze aztán jó mutogatni, hogy ez is, meg az is a hazánk fia ugye?
süti beállítások módosítása