Uborkák az égből

A Gardening hadművelet első bevetése 1944 április 8-án éjjel kezdődött, amikor az olaszországi Celone és Tortorella repülőterein feldübörögtek az angol Királyi Légierő R.A.F) 205. Bomber Group-jához tartozó 37. és 178. Squadron (század) 18 Wellington és 3 Liberátor típusú nehézbombázójának motorjai és a hatalmas, lomha nagy madarak, gyomrukban aknaterhükkel a Belgrád-Bázias Duna-szakasz fele vették az irányt. Zavartalanul szelték át az éjszakát és ezen a száz kilométeres szakaszon 40 darab ezerfontos (454 kg) akusztikus ráhatással működő aknát telepítettek a Dunába, amelyek már másnap megszedték első áldozatukat, ugyanis a DGT (Duna Gőzhajózási Társaság) “Tulnn” nevű gőzöse aknára futott és felrobbant. Akkor már kilencven éve járta a Dunát az 1854-ben Óbudán épült hajó, amely történelmi események tanúja is volt: egyike volt annak a hat hajónak, amely 1896-ban fedélzetén újságírókkal és a magyar katonai tisztikarral részt vett a Vaskapu-csatorna megnyitó ünnepségen I. Ferenc József valamint a szerb és román király jelenlétében. Ez a hajó volt az első abból a negyvenből amely a háború alatt és után aknára futott a magyar Duna-szakaszon, köztük a “Szigliget” Kisapostagnál, a. “Ruthof” Érsekcsanádnál, a “Rákos” Dunaszentbenedeknél, az “Erzsébet Királyné” Apostagnál, hogy csak a hozzánk közeli eseteket említsük. E szomorú listát a "Dömös" zárta, amelyet hat évvel a nagy világégés után merült hullámsírba áldozataival együtt.

Áprilistól kezdve késő őszig folyt a Gardening hadművelet a Dunán. Méreteit és intenzitását jelzi, hogy a R.A.F. adatai szerint a 18 bevetés alkalmával összesen 1382 darab aknát telepítettek. A magyar Folyamerők aknafigyelő szolgálatának feljegyzései közül kiválogattuk azokat, amely közvetlenül a mi térségünkre vonatkoznak. Eszerint április 12.-13.-án Bölcske, április 16.-17.-én Dunavecse, május 4.-5.-én Apostag Foktő, Harta, május 5.-6.-án Kalocsa, május 10.-11.-én Fajsz, május 28.-29. Ordas, május 30.-31. Fajsz, másnap Ordas, aztán július 9.-10. én ismét csak Fajsz volt az aknarakó gépek célpontja. Ezért aztán nagyon nehéz lenne megmondani melyik napon került Dunába az a szerkezet, amely hat évig lapult a meder homokjában, hogy türelmesen kivárja a "Dömös" érkezését...

A 178. Squadron B-24-esei több alkalommal is részt vettek a Duna elaknásításában. Az egyik gép, az EY 84 lajstromjelű “Snake” (“Kígyó”) nevű Liberátor 1944. április 12-én felgyújtotta a Mohácsnál horgonyzó dunai uszályokat. Hét fős személyzete - Harry Lewis első pilóta, Don Bygrave navigátor, W. Allingham hátsó lövész, R.,Griffin felső toronylövész Herb Melton másodpilóta, Mike Federchuck orrlövész, Tony Anselmo rádiós túlélték a háborút. Harry Lewis százados így, emlékszik vissza azokra az éjszakákra:

“Félelmetesek voltak ezek az aknarakó bevetések. A Liberátorokat közepes vagy nagy magasságú bombázásokra tervezték az “uborkák” így, neveztük a víziaknákat - ledobása pedig a folyó felett mindössze néhány méterre történt. Nem tudtuk, melyik pillanatban és honnan éri gépünket géppuska-, vagy gépágyútűz, mikor ütközünk a léggömbzárak acélhuzalaiba. Szerencsére ilyen védelmi rendszert csak néhány helyen szerveztek, de számíthattunk újabbakra, amelyeket nem ismertünk. A megadott helyen ráfordultunk a Dunára, alacsonyan, nagyon alacsonyan 30-50 méter magasságban repültünk. A személyzet minden tagja, akinek fegyvere volt, a géppuskákat markolta, hogy tüzet nyithassanak ha a partról torkolattűz villan, ha felbukkan egy hajó, vagy vontatmány. Így gyújtottunk fel Budapesttől délre egy sor uszályt. Mire visszafordultunk, fél mérföld hosszúságban lángolt a Duna. Az előző időszakban csak holdvilágos éjszakán végeztünk bevetéseket. A nagy magasságban végrehajtott bombatámadások - némi túlzással - az aknarakó bevetésekhez képest könnyű feladatok voltak.

A május 4.-ről 5.-re virradó éjszakán Harry· Lewist és a “Snake” legénységének többi tagját ismét a Duna felett találjuk.

“Budapesttől délre fordultunk rá a folyás irányára. Ötven méterre ereszkedtünk, és a folyóba dobtunk hat darab ezerfontos aknát. Alig szabadultunk meg tőlük, amikor heves gépágyú tűzbe kerültünk. Három találat érte gépünk farok részét, az oldal- és magassági kormányokat. Meghalt Jack Alligham hadnagy, a faroklövész és ez- volt amerikai pilóta. Ezután három órás kemény küzdelembe kezdtünk másodpilótámmal, Melton hadnaggyal az életben maradásunkért, végül hazavezettük az alig kormányozható, súlyosan sérült Liberátort.”

Lewis kapitány egyébként nem csak a dunai aknatelepítésből vette ki a részét a háborúban, hanem részt vett Budapest és más magyar városok éjszakai bombázásában is.

Az angol repülőtiszt ugyan érzékelteti azt, hogy a partmenti légvédelem időnként megkeserítette az életüket, ám ennek ellenére szervezett földi telepítésű erőről alig lehetett beszélni. Oltalmazást legfeljebb a 8. német vadászrepülő hadosztály Messerschmidtjei jelenthettek. Ezek az éjszakai vadászok a közeli Öcsényben állomásoztak s adott esetben gyorsan szembeszállhattak a kissé lassú, de igen nagy tűzerőt képviselő Liberátorokkal és Wellingtonokkal. Mellesleg Lewis aggodalmai a léggömbzárak huzalait illetően utólag túlzottnak bizonyultak, hiszen csak Újvidéken, Gödnél és Visegrádnál telepítettek ilyent, de hát az efféle aggodalom háborúban, ellenséges terület felett, egy folyó felett alacsonyan repülve biztosan jogosan fogja el az embert... A léggömbzár egyébként egy kombinált védelmi rendszer része volt: a ballonokat lehorgonyzott úszóegységekről bocsátották fel acélsodronyokon mintegy háromszáz méter magasságba. Napkeltétől napnyugtáig lebegtek a folyam felett csak hát volt velük egy kis probléma: a Liberátorok éjszaka jöttek...

Márpedig jöttek, csak jöttek, jöttek rendületlenül és - ami felettébb aggasztó volt - rendszertelenül. A hadiszállításoknak viszont menniük kellett mindenáron - ne feledjük: Magyarország és Németország élet-halál harcot vívott ezekben a hónapokban - így egyre kínzóbban merült fel a kérdés: miként szabadítsák meg a Dunát az aknáktól. A német haditengerészet dunai egységei és a magyar folyami erők előtt kettős dilemma állt: milyen akna után kutassanak és hol? Nem ismerték az akna típusát és működési elvét, a telepítések időpontjainak és helyeinek látszólagos rendszertelensége miatt pedig igen nehéz volt a figyelőszolgálat, a légvédelem és az aknakutató szervezet létrehozása. Talán emiatt is, de csak az első bevetés után több mint két hónappal, 1944. június 20.-án teszik közzé először a hajósoknak szóló hivatalos hirdetményben: “A Kvassay és Tassi zsilipet, a Lánchíd pilléreit úszóaknák elleni védelemmel látták el. Körültekintő hajózás szükséges”

Néhai Szántó Péter bácsit, a közismert kalocsai hajóskapitányt körültekintő hajósnak ismerte mindenki, a háborúban mégis nyolc alkalommal repült levegőbe alatta a fedélzet deszkája a különböző hajókon, így hát a körültekintés kevésnek bizonyult. Tenni kellett valamit, még pedig azonnal. Megkezdődött a harc a mélyben megbúvó sokmázsás szörnyetegek ellen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.