Tanfolyam. 1/3. lecke (Egyedül)

Egy házról lévén szó  három szent szegmensre bonthatnók a boldogságérzet kiváltó okait, mint olyanokat. Három "é" kezdőbetűs szóval: Ész, Érzék, Érzelem. Sokat vitatkoznak a boldogság definícióján, de az a fajta boldogság, amikor az ember testén valamennyi szőr (hőérzettől függetlenül) vitán felül áll, azt az ingert jó esetben bármely szegmens stimulációja elő tudja idézni akár Kalocsán is. Első részben lássuk a technikákat, egyesével, aloé vera nélkül:

1. A TISZTA ÉSZ ÉSZREVÉTELE

Üljünk gépjárműbe és a kerékpárutak negligálásával járjuk körbe a várost. Kezdjük a felújított 51-es úttal, s a felújított buszpályaudvar környékéről kanyarodjunk az éppen felújítás alatt álló Kínai Diszkont Székesegyházig, de ne nézzünk balra, a felújításra váró „kocsmanegyedre”. Folytassuk utunkat a körforgalmokon át a felújított felújításokon keresztül a felújításra váró szökőkutakig szerte a városban, majd a bővítésre váró „munkanélküli központon” keresztül az ipari parkig.

(Gyakorlati oktatás a felújított színház mellett felújított Tom Negro felújított terasza helyén péntek esténként.)

2. ÉRZELMI ALAPÚ ELÉGEDETTSÉG

Hajnalban keljünk fel és tűzzünk ki magunk elé elérhető célokat. Csaknem az ezotéria határán határozzuk el, hogy legyen hajnal öt óra. Ha öt óra lett, első célunkat már elértük, s a sikeren felbuzdulva újabb és újabb meghódítandó csúcsokat tudunk felfedezni. Legyen fél hét! Vasárnaponként legyen fél tíz! Ha ügyesen kufárkodunk az elérendő célokkal, estére sikertől megrészegülten ájulunk az ágyba, meg sem várva a végső kielégülést, amit még huszonegy órakor tűztünk ki magunk elé: a huszonkét órát! Ha elvesztenénk valahol a fonalat, a Főszékesegyház harangjai bármely napszakban emlékeztetnek célkitűzéseinkre s ha jól csináljuk, nem bosszúságot, hanem elégtételt érezhetünk.

(Gyakorlati oktatás: a Barokk Kávéház fagylaltoskelyhei mögöt, de még az eltüntetett biliárdasztalok előtt.)

3. ÉRZÉKI BOLDOGSÁG!

A rendelkezésünkre álló lavórt/kádat/jacuzzit eresszük tele langyos vízzel. Kövéreknek kevesebb víz is elég, LSD még: Arkhimédész. A rendelkezésünkre álló szerveinket mesterséges síkosító szerrel (tusfürdő, stb.) tegyük sikamlóssá, majd szőrzetünk növésével ellentétes irányban körkörösen kezdjük el intenzíven masszírozni. Optimális esetben ez higiéniailag is kedvező hatást kelt. A haladóbbak kevésbé szőrös testrészeik felé is tehetnek  örömteli kirándulást.

(Gyakorlati oktatás naponta a Tomori Pál Főiskola aulájában a kólaautomata mellett.)

 


A bejegyzés trackback címe:

https://kalocsablog.blog.hu/api/trackback/id/tr581828554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

áldottgyermek · http://aldottgyermek.blog.hu 2010.03.11. 08:16:38

Nagyon Jóóóóóóóóó...

szétcsúsztam a röhögéstől, főleg a végén.
Mondjuk amúgy nem vicces, de már annyira nem vicces hogy nagyon vicces :D

A gyakorlati oktatások tényleg meg lesznek tartva? :-)

Bandara65 2010.03.13. 10:40:28

Hangulatos leírásban három fogalomhoz adtál gyakolati útmutatót, de legalább ezért nem jut eszembe az, hogy valami "füvesember" is lenne a dologban.
Kifejezetten tetszett, hogy nem vesztél el egyetlen körforgalomban sem, nem rróttál felesleges köröket és nem ragadtál le egy kocsmánál sem. (érzéki boldogság egyik fázisa gyakorlatban = iszik és /vagy/ vezet).
Bár a kólaautomatát kicsit erősnek tartom (nem pártolom az iskolai erőszakot) és talán divatjamúlt is, hiszen manapság ami a menő az a Red Bull a jobbikbul és pohárbul.
Kíváncsian várom Csernus doktort megszégyenítő tanulmányod folytatását, melyhez újabb látomásokat kívánok!

Scriptosaurus 2010.03.16. 12:16:22

a kezed úristenit, de jól írsz!
süti beállítások módosítása